Az afrikai nő a hátán viszi a gyerekét, feje tetején a terménnyel teli zsákot, kezében a nehéz kapát. Mindezt sudáran, ringó léptekkel, egyenes derékkal. Mennek az út mentén, mindig liba-, azaz itt inkább hangyasorban. Ruhájuk legtöbbször csupán egy kanga, nagydarab mintás anyag, fejükön kendő, fent a homlokukon megkötve, a lehető legharsányabb színek, a legvadabb összeállításban. Minden jól áll nekik.
Hajuk, a legvadabb fonatokban. Póthaj-tornyok, vörös varkocsok, a koponya ősi formáját kihangsúlyozó fejbőrre tapadó párhuzamos “hagymácska” fejet csináló fonatok, antenna módra szétálló villámhárítók, kuszán tekergő kukacok. Egész napos szomszédasszonyi összefogással készült költemények. A városi női fodrászatok fantáziái afféle cukrászsütemények, tornyok, pomádék, lakkal, ragaccsal rögzített hajszobrok. Ezek alá rejtik – mintha szégyenlenék – saját göndör fekete hajukat.
Válluk gömbölyű, karjuk erős, munkás a kezük. Keblük nem szexuális tárgy. Nem mutogatják, nincs dekoltázs, melltartót nem hordanak. Csupán táplálékforrás, épp ezért habozás nélkül bárhol előkapják, járdaszélen, buszon ülve, és te nem tudod hová nézz zavarodban. Hátuk izmos és sudár. Derekukból szinte merőlegesen áll ki kemény fenekük. E merész és kemény domborulat az afrikai nő ékessége. Ez alapján ítélik őt a férfiak. “Built for comfort not for speed.” Minél nagyobb fenék, annál szebb a nő, – tartják errefelé. E jól tömött puff, (melynek semmi köze a fehérek rengő, puha hájhurkáihoz) kényelmes ülőhelyül szolgál, mind tulajdonosának, mint a kangával batyúba kötött utód számára, aki, mint kis gömböc, anyja melegét érző magocska elégedetten pislog a világra. Így kapálnak, mert Afrikában a nők a farmerok, ők viszik a hátukon az egész családot, s az egész kontinenst. Az, hogy a földrészen nem haltak éhen eddig, csupán az afrikai nőknek köszönhető.
No Comments